Egyedi szőnyeg – blog

Egyedi szőnyeg – blog
Ha frissíteni kívántunk lakásunk arculatán, mit tettünk eddig? Lecseréltük a szőnyeget. És hogyan? Berohantunk XY boltba, s kiválasztottuk az egyendarabok közül a leginkább tetszőt, hogy később, vendégségbe menve rácsodálkozzunk: – Jé, nektek is ilyen van? Nekünk is. Büchinger Mariann szőnyegtervező és -készítő specialista munkáival ez nem fordul elő. Nincs ugyanis két egyforma darabja, mindig a megrendelővel kialakított baráti viszony és a későbbi „befogadó” lakás egyénisége határozza meg az általa megálmodott „talpalávaló” végső formáját.
IgenÉlet: Az IgenÉlet heti témája a „fent és lent”. Igaz, Ön nem repülő szőnyegeket készít, munkái mégis csodálatosak.
Büchinger Mariann: Munkáim többnyire a földre kerülnek, nem ritkán a falon lógnak, és készítésük közben szárnyalok. (Nevet.) Minden egyes darab egy csoda, rengeteg szeretet-energiával megtöltve.
IÉ.: Azt olvastuk, egy gyermekkori „trauma” komolyan befolyásolta a későbbi hivatásválasztását: nagyon várta, hogy új lakásba költözzenek, ahol azonban egy rémséges szőnyeg fogadta, mely még hosszú ideig végigkísérte az életüket. Egy ilyen élmény elég lehet ahhoz, hogy az ember eldöntse, mivel is akar foglalkozni később?
B.M.: Meghatározó gyermekkori élményem kétségtelenül fókuszba helyezte a szőnyegre való odafigyelést. Nem véletlenül az az első dolog, amit megnézek egy helyre belépve.
IÉ.: Mit jelent a handtufting kifejezés?
B.M.: A szó maga kézi tűzést jelent. Nemzetközileg mindenhol fordítás nélkül használják, ezért szeretném én is csak – az országunkban még ismeretlen – handtufting szót ismertebbé tenni. Lényege tömören, hogy egy keretre feszített alapvászonba tűzzük az előrajzolt designt követve a megfelelő színű fonalakat egy kézi irányítású tűzőpisztollyal. Különlegessége a technikának a 3D-s lehetőség, egészen 6 cm-ig is kiléphetünk a síkból. A szőnyeg külső formája sincs határok közé szorítva. Lehet bármi, akár cikk-cakk vagy viráginda mintát követő is.
IÉ.: Ön vallja: „Ha a szoba a vásznad, a szőnyeg az ecseted”. Valóban ennyit számítana egy otthon arculatában a szőnyeg?
B.M.: Rengeteget számít az egyedi szőnyeg. A jól megtervezett egyedi szőnyeg tereket bonthat szét külön funkciókra, vagy éppen összesimít, egymáshoz hangol. Lehet főszereplő, figyelmet vonzó központi dekoráció vagy épp egy másik fő bútort, tárgyat segít ragyogni, kiemelni, szolgálatkész hátteret biztosítva. Átfesthetjük vele a rendelkezésre álló „vásznunkat”, akár évszakonként.
IÉ.: Milyen anyagokból készít szőnyegeket?
B.M.: Szőnyegeim célirányosan erre a különleges technológiára gyártott, 100% prémium minőségű gyapjúból készülnek. Különleges darabokban selyem-gyapjú párosítás is található, valamint szokatlan anyagtársításokra – pl. filc, Swarovski kristály, kő, fém elemek – is volt már példa.
IÉ.: Magyarországon, ha valaki nem egy multinál szerzi be a padlóra valót, akkor a meglehetősen borsos áru perzsa galériákban válogathat még. Ön a szőnyegeit azonban úgy jellemzi, mint egy személyre szabott öltönyt. Hogyan születik meg a megrendelő elképzelésétől a munka végéig egy szőnyeg? Hogy zajlik a munkafolyamat az elejétől a végéig?
B.M.: Egy egyedi szőnyeg ugyanolyan törődést, odafigyelést követel, mint egy személyre szabott öltöny. Ha nem tudja mi áll Önnek jól, akkor stílustanácsadásra van először szüksége. Meghatározzuk, hol takarjon, hol emeljen ki, mi áll jól az enteriőrnek. Ha csak a lelki szemei előtt látja, akkor látványterv formájában segítek életre hívni az elképzelését. Ugyanúgy elengedhetetlen a pontos méretvétel, hiszen a szabálytalan külső formát is megvalósító technikával akár meg is kerülhetünk, „körbeönthetünk” bútorokat, térelemeket. Majd az adott enteriőr színeihez festetjük hozzá a szőnyeg színeit, színgaranciával. A folyamat itt is tele van tűzdelve „ruhapróbákkal”, egyeztetésekkel és rendkívül fontosnak tartom a személyes, baráti kontaktust. Mindezek után indulhat csak a gyártás, legvégén részletekbe menő, gondos kézi nyírással.
IÉ.: A szőnyegpiacon is vannak évente megújuló trendek?
B.M.: Igen, határozottan, gyorsan változó trendek vannak. Természetesen meghatározók a lakberendezésben megtalálható irányzatok, stílusok, színek, motívumok. Egyre jobban megfigyelhető a modern irányzatok szín- és mintahasználatának betörése a régi, tradíciókhoz szokott keleti piacon is. És ami a legizgalmasabb, a handtufting is egyre nagyobb teret nyer a maga formabontó, kimeríthetetlen, extravagáns lehetőségeivel is.
IÉ.: A kimeríthetetlen tárház ihletorgiát is eredményez? A megrendelők igényeit vegyíti a saját fantáziájával, vagy csak úgy, a saját örömére is készít szőnyegeket?
B.M.: Maximálisan a megrendelők igényeinek megvalósítása a célom, hiszen értéket szeretnék adni és teremteni. Elsősorban a valóság és annak realisztikus leképezése a specialitásom. Sok öncélú megvalósítást láttam már, ezek nem szereznek hosszútávon örömet az ügyfeleknek. És hogy mi az, amit én tudok hozzárakni? Olyan megoldásokat alkalmazok, amit csak akkor tervez az ember, ha legvégsőkig ismeri a készítés csínját-bínját. A legtöbb helyen a gyártás és a tervezés közt hatalmas szakadékok akadályozzák a kreatív megoldások lehetőségét. Így fűződhet össze maximálisan az igények kielégítése és a készítés öröme.
IÉ.: Hol lépkedhetünk, üldögélhetünk a munkáin?
B.M.: Mivel a személyre szabott tervezésre és kivitelezésre specializálódtam, ezért szőnyegeim többnyire magántulajdonú házakba, lakásokba, villákba kerültek. Jelenleg csak textiltervezők részére kivitelezett szőnyegek kapcsán találkozhat a nagyközönség munkáimmal. Természetesen műhelyemben és egyben bemutatótermemben, valamint személyes konzultáció során megtekinthető egy-két gyönyörű darab. A közeljövőben tervezem egy mini-kollekció létrehozását, amelyről az EGYEDISZONYEG.HU értesülhetnek az érdeklődők. Az elmúlt 5 évben készült szőnyegekről, ipartervezőkkel való együttműködés során készült alkotásokról pedig Facebook OLDALUNKON található bőséges képanyag.
Forrás: Szabó Judit – V. Szabó Kriszta, Igenélet.hu
„Akiknek fontos a 100%-ig természetes, minőségi anyag, akik szeretnének egy profi és egyben segítőkész szakemberrel dolgozni, aki pontos és betartja a határidőket, de mellette kreatív, alkotó lelkülettel segíti a kész termék létrejöttét, nos, azoknak mi az MB RUG Kft.-t ajánljuk.”
„A kivitelezés zökkenőmentes volt. Örömmel láttuk a végén, hogy teljes mértékben azt kaptuk, amit előtte elképzeltem. A három legfontosabb szempont, ami szerint választottam: a különleges kivitelezés, a technológia egyedisége, és a minőséget is biztosítottnak éreztem. Ajánlom MB-t mindenkinek, akik minőséget és elegáns terméket szeretnének.”
„A vállalási határidőt is tartva, minden apró részletre odafigyelve, elmondhatjuk, hogy Mariann munkája egyedülálló Magyarországon. Nagyon szépen köszönjük az áldozatos munkát és további sikereket és széles körű elismertséget kívánunk a kézi-tűzésű szőnyegkészítés szakmában!”
„Amikor az ember túljut egy építkezésen, nem szerepel a szótárában az, hogy zökkenőmentes. Törlődik. Mariannak sikerült ezt a szót ismét előásnia a mélyből, és mi döbbenten álltunk a tény előtt, hogy ilyen együttműködés még létezik? Rögtön megértette, hogy mit szeretnénk, tovább gondolta és elvárásainkon felül kivitelezte.”
„Mariann erőssége, hogy magas szintű ismeretekkel rendelkezik a kézművességről, a szakmaiságról és a szaktudásról. Hozzáállása nagyon kedves. Először nehéz volt elképzelni az elején, de Mariann megmutatta nekem, hogy minden lehetséges! Többet kaptam, mint amire számítottam”
„Jó szívvel ajánlom a veled való közös munkát mindenkinek, aki igazán egyedi és jó minőségű szőnyeget szeretne barátságos áron. Remélem, még sokszor dolgozhatok veled, hogy szebbnél szebb szőnyegek születhessenek.”
„Az MB RUG szőnyeg (design) abban különbözik a többitől, hogy tényleg egyedi. Amikor megrendeltem, örültem, mert Mariann abban segített, hogy valóban egyedi darabot készített. Mariann két legnagyobb erőssége, hogy minőségi munkát ad és pontos.”
„A megbeszélt időre el is készült a szőnyeg és szebb volt, mint elképzeltem, egy nagy puha csoda! Alig vártam, hogy odaadjam a páromnak, és osztozzak vele az örömben! Bátran ajánlom Mindenkinek, aki kreativitását kézzelfoghatóvá szeretné varázsolni. A legjobb helyre jött!”
„Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki tökéletes és felejthetetlen ajándékot szeretne adni szeretteinek; akár csoportosan, akár személyre szólóan. Köszönöm Mariann!”
„Kérdéseimre magabiztos segítséget kaptam Marianntól, és megnyugodtam. Mert ugyebár ez egy tartós “befektetés” is. Boldoggá tett, hogy testközelbe kerülhetek ekkora mennyiségű, egy birkanyájnyi élő gyapjúval. Hazavihetem és rajta élhetek. ”
„Lelkiismeretes, nagy szakmai tudású kollégával volt dolgunk. Értette az egyedi igényeinket, alaposan körbejárta és kikísérletezte az általunk elképzelt technikát, – az eddigi tapasztalataink alapján erre kevesen hajlandóak. És a végeredmény gyönyörű lett!”
„Az együttműködés tökéletes volt, külön köszönet az első alkalommal prezentált 1:1-es tervrajzért, az nagyon ütős volt! Az MB-t azoknak ajánlom, akik szeretik az egyedi, különleges és igényes dolgokat!”
Kérem az MB Rug Kft. hírlevelét, benne híreket újdonságokról, egyedi darabokról, technikákról, hogy semmiről sem maradjak le, amik segítségével szebbé tehetem otthonom! Feliratkozásommal elfogadom az Adatvédelmi irányelveket!
MB RUG Kft.
Büchinger Mariann
telefon: +36 20 432 6115
2510 Dorog, Csolnoki út 20.